Szakértők: öt, hat aranyat nyernek a magyarok

Kecskés István

Az olimpia közeledtével egyre több esélylatolgatás lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a magyar küldöttség hány aranyat nyer majd a riói játékokon. A londoni nyolc első hely után négy évvel nagyjából egyetértenek a statisztikusok és a szakértők, hogy a magyarok öt, vagy hat első hellyel zárják majd az olimpiát. A jó hír ezzel kapcsolatban, hogy rendszeresen alá szokták becsülni az esélyeinket. 

Az elemzők korábban több első helyre is jónak tartották a magyarokat, ám mint később kiderült a tornász Berki Krisztián nem jutott el Rióba, így ő nem tudja megvédeni a címét. 

Az olasz olimpiai bizottság volt sportigazgatója, Luciano Barra jónak számít az előrejelzésben. Szerinte a magyar csapat 14. helyen végez majd az éremtáblázaton, mégpedig 17 éremmel, amelyből hat lesz arany és ezüst, öt pedig bronz. Barra egyébként már London előtt is elemezte a kvalifikációs versenyek eredményeit és akkor öt első helyet prognosztizált, ezzel szemben nyolcat szereztünk, vagyis azért a tévedés lehetősége nála is adott. 

Hosszú Katinkával kapcsolatban csak az a kérdés, hogy hány aranyat nyer?

Az Infostrada nevű statisztikai cég viszont csak öt első helyet jósol, ám korábban nevesítette is, hogy szerinte kik nyernek. Az elemzés szerint Hosszú Katinka úszásban 200 és 400 vegyesen, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros 1000 méteren, a női kajaknégyes 500-on és a Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó kajak 500 méteren lesz első. A cég négy ezüstöt és kilenc bronzot is jósol. 

Kozák Danuta is esélyes az első helyre

Mi ennél azért bátrabban – optimistábban – jósolnánk. A felsoroltak mellett azért ott lesz még a medencében Gyurta Dániel 200 mellen és Cseh László 200 pillangón, s mindkettejüknek jó esélye van az aranyra. Aztán a női vízilabda válogatottban is bízhatunk, de a férfiakat se írjuk le, még akkor sem, ha a csapat nem is a legnagyobb esélyesként utazik az olimpiára. 

És akkor arról még nem is esett szó, hogy azért egy-egy meglepetés is szokott születni, valamint a vívóknál sosem lehet tudni, hogy ki milyen lábbal kelt fel aznap. 

Hány aranyat nyerünk az olimpián?

Szavazok

 

https://rio2016.blogstar.hu/./pages/rio2016/contents/blog/28716/pics/lead_800x600.jpg
Cseh László,elemzés,esélyek,Gyurta Dániel,Hosszú Katinka,kajak,kenu,Kozák Danuta,magyarok,statisztika,úszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?