Laci, nyerd meg! Ez neked jár!

Kecskés István

Még itt zúg a fülemben, ahogy énekelt a kórus Marseille utcáin.

"Az éjjel, soha nem érhet véget!"

Azt érezte az ember ott a huszonötezer között, hogy tizenötmillióan vagyunk a francia városban, és mindannyian ugyanazt akarjuk: magyar sikert.

Most sokkal messzebb van a csapat, egy egészen más földrészen küzdenek majd a magyar színekért. Ráadásul ez most nem is foci, hanem minden más. A labdarúgásról tudjuk, hogy az nem az élet, az annál sokkal több.

De most jön bő két hét, amire ez szintén igaz. Jönnek a szenvedélyes napok, amelyek másról sem szólnak majd nekünk, mint a szurkolásról. Lesz kinek és biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy egységesen szurkolunk majd mindenkinek, mint júniusban a focistáknak, még akkor is, ha most nem kell majd lezárni a főváros utcáit az aranyak után. 

Tudom, hogy most mindenki tippel azon gondolkodik, hogy hány éremmel jönnek majd haza a magyarok. Azok közé tartozom, akik nem aranyban és medáliában mérik a sikert. Aki az olimpián egyéni csúcsot teljesít, az sikeres még akkor is, ha teszem azt a hatodik helyen végez.

Mindenkinek van kedvence. Nekem is. Bevallom Cseh Lászlóval elfogult vagyok. Éveken át idegesítettem a kollégáimat azzal egy-egy úszó világverseny idején, hogy nálunk, Halásztelken a legmagasabb az egy főre jutó érmek száma, sőt még külön éremtáblázatot is csináltam, amiben szerepelt a mi kis Pest megyei városunk. Kis város a miénk a Csepel-szigeten, de nagy a büszkeségünk, amit Cseh Lászlónak köszönhetünk.

Ha ilyet látunk Rióban, már nagy baj nem lehet. Fotó: MTI

Nincs rá észérvem, hogy miért kell Cseh Lacinak megnyernie ezt az olimpiát – jeleztem, hogy elfogult vagyok. Egyszerűen csak jár neki ez a siker. Mert megdolgozott érte, mert mindent megtett érte. És mert 15 millió magyar van vele és a többiekkel, úgy mint Marseille-ben.

Laci! Nyerd meg ezt az aranyat magadnak, hogy mondhassuk majd szerdán hajnalban úgy fél négy után valamivel, hogy: Halásztelek 1 – –! (Persze, az se baj, ha nemcsak egyes, vagy vonal szerepel majd a mi kis külön táblázatunkban!) És azt kívánom, hogy legyen ott melletted a döntőben Michael Phelps és győzd le. Úgy lesz édes az a siker igazán. Nemcsak az amerikai zseni lesz persze ott a vízben, hanem mi is. Egész Halásztelek és az egész nemzet. Ezzel talán segítünk. Úszni meg a világon mindenkinél jobban tudsz!

Szóval hajrá, magyarok! Hajrá, Cseh László!

 

 

https://rio2016.blogstar.hu/./pages/rio2016/contents/blog/29228/pics/lead_800x600.jpg
Cseh László,magyarok,úszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?