Csoda a vízben

Kecskés István

Kezdjük Hosszú Katinkával. 

Fantasztikus volt. A 400 vegyes "lesimázása" után a 100 hát első helyét kiharcolta. A második ötvenre még a hatodik helyen fordult, de a falhoz már elsőnek ért. Elképesztő volt. 

"Tegnap még azt mondtam, hogy ebben a fináléban bármi lehet – mondta Hosszú Katinka az M4Sporton. – Kijött annak az eredménye, hogy sokat versenyeztem az elmúlt négy esztendőben. Magabiztosan álltam fel a rajtkőre, tudtam, hogy ha ki kell hozni magamból a maximumot, akkor megteszem. A kivitelezésre figyeltem és nem aggódtam egy pillanatot sem. Még nem is fogtam fel, hogy mi történt, mert az eredményhirdetés közben már a kétszáz vegyesre koncentráltam. Hihetetlen, hogy 100 háton olimpiai bajnok lettem, erről csak álmodoztam."

Az. Hihetetlen. 

Hihetetlen, hogy mit művel a vízben ez a lány. Jó nézni, jó szurkolni, hiszen az ember úgy ül le a tévé elé, hogy tudja, nem kell majd csalódnia. 

Kenderesi Tamást pedig most ismeri meg az ország igazán. A 19 esztendős fiatalember a lehető legtermészetesebb módon győzte le 200 pillangón egy napon belül kétszer Michael Phelps, amerikai ikont. Kendresei 19 éves, Phelpsnek 19 olimpiai aranya van – ezzel a két adattal talán érzékeltethető a különbség. A középdöntőben olyat csinált Kenderesi Tamás, amit még nem nagyon láttunk: fogta magát és az utolsó tíz méteren győzte le az amerikait. 

Mindeközben Cseh László is bekerült a 200 pillangó fináléjába. A klasszis a harmadik helyen kvalifikálta magát a fináléba. A délelőtti úszása könnyed volt. Az esti nem annyira. Szerda hajnalban kell majd jól sikerüljön. 

Fotó: MTI / Illés Tibor

https://rio2016.blogstar.hu/./pages/rio2016/contents/blog/29299/pics/lead_800x600.jpg
Cseh László,Hosszú Katinka,Kenderesi Tamás,magyarok,úszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?